Nincs mentsége senkinek aki igazságtalanként halt meg

 Meghívunk a Facebook csoportba: DICSÉRJÜK JEHOVÁT!


Zaharia Mircea testvérrel úgy döntöttünk, hogy megnyitjuk ezt a blogot Jehova Isten dicsőségére.

Szeretettel meghívunk! DICSÉRJÜK JEHOVÁT!

Nincs mentsége senkinek aki igazságtalanként halt meg

Ezt nem én találtam ki. Alább látni lehet, hogy miért. Már ha valaki akarja látni, mert nehéz egy téves ideálból felébreszteni valakit.


Kik az igazságtalanok?


1Korintus 6:9,10 Vagy nem tudjátok, hogy az igazságtalanok nem fogják örökölni Isten országát? Ne tévelyegjetek! Mert sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalankodók, sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem szitkozódók, sem rablók nem fogják örökölni Isten országát.


Milyen alapon jogos az ilyen igazságtalanok elvetése, azaz, hogy ne menjenek be az ezer éves királyságba?


Róma 2:14-16 Mert amikor a pogányok, akiknek nincsen törvényük, természet szerint a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényük nem lévén, önmaguknak törvényük, jelezve, hogy a törvény cselekedete be van írva a szívükbe; lelkiismeretük és egymást kölcsönösen vádoló vagy mentegető gondolataik is erről tanúskodnak majd, azon a napon, amelyen Isten megítéli az emberek titkait az én evangéliumom szerint a Jézus Krisztus által.


Minden ember tudna jót tenni, már most, vagy erre szükséges a gonoszoknak egy Új Világ, mert egy gonsz világ miatt - amit ők tettek gonosszá - nekik ez most lehetetlen?


Róma 2:4-8

Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát, és nem érted, hogy Isten jósága téged megtérésre indít? De te konokságod és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a harag napjára, amikor Isten igazságos ítélete nyilvánvaló lesz, aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint: azoknak, akik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök életet ad, de a viszálykodóknak, akik nem engedelmeskednek az igazságnak, hanem a hamisságnak engednek, bosszúállással és haraggal.


Mikor lesz Isten igazságos ítélete nyilvánvaló mindenki számára?


Jánso 5:28,29 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, és kijönnek. Akik a jót cselekedték, feltámadnak az életre, akik pedig a gonoszt művelték, feltámadnak az ítéletre.


Ha aki gonosz OTT AZ ÚJ VILÁGBAN IS GONOSZ MARADNA - ez pedig a Biblia kijelentése, nem én találtam ki, miért oktatnák ki ott is, hogy aztán hiába várják az okulását?


Ézsaiás 28:10 Ha kegyelmet nyer is a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi Jehova méltóságát.


Nem hiábavaló lenne adni erre egy Új Világi alkalmat a gonosznak, aki csak megrontaná a környezetet, hiszen éppen ezért irtsák ki őket a világ végén?


Máté 13:37-41Ő pedig így felelt: Aki a jó magot veti, az az Emberfia, a szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai, a konkoly pedig a gonosz fiai. Az ellenség, aki a konkolyt veti, az ördög, az aratás a világvége, az aratók pedig az angyalok. Amint azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, és az ő országából összegyűjteti mindazokat, akik botránkozásokat okoztak, és akik gonoszul cselekedtek.


Hogyan lehetne a fenti példázatot összevetve az 1Korintus 6:9,10 és a Dániel 12:2 verseivel és mégis azt mondani, hogy ezek csak azokra érvényesek, akik ismerték az igazságot és elbuktak?


YLT Dániel 12:2 Azok sokasága közül, akik a föld porában alszanak, fölébrednek majd, némelyek örök életre, mások pedig gyalázatra és örökkévaló utálatosságra.


A lentiek alapján a törvénynek ismerete, legyen az akár Krisztus törvénye is, nem szükséges ahhoz, hogy valaki elvesszen:


Róma 2:12. Mert akik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el; és akik a törvény alatt vétkeztek, a törvény által ítéltetnek meg.


Tehát az az érv, amit sokan (Jehova Tanúi is) hozzáadnak az evangéliumhoz, hogy az ezer évben olyan gonoszok akik nem voltak az igazságban és nem voltak elítélve Isten által, mint Néró, Hitler, Sztálin, stb. esélyt fognak kapni a megjobbulásra, teljesen Biblia ellenes hazugság és ha Biblia ellenes hazugság, akkor a Sátán talála ki, mert ő a hazugság atyja. És aki ezt hiszi, ennek örvend és ezt prédikálja, a Sátán evangélium-ellenes munkáját viszi előre.


2Korintus 11:4 Mert ha valaki jön, és más Jézust hirdet, akit nem hirdettünk, vagy más szellemet kapnátok, amelyet nem kaptatok, vagy más evangéliumot, nem azt, amelyet befogadtatok, igencsak eltűrnétek.


Veszedelmes dolog egy megátkozott ál-evangéliumot hirdetni:


Galata 1:6-8 Csodálkozom, hogy attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok, holott nincs más, de némelyek megzavarnak titeket, és el akarják ferdíteni Krisztus evangéliumát. De még ha mi magunk vagy egy mennyből való angyal hirdetne is nektek evangéliumot azonkívül, amit hirdettünk, átkozott legyen.


Mennyire veszélyes egy ál-evangéliumot hirdetni?


Jelenések 22:14-15 Boldogok, akik megmossák ruhájukat, hogy joguk legyen az élet fájához, és bemehessenek a kapukon a városba. De kinn maradnak az ebek és a varázslók, a paráznák és a gyilkosok, a bálványimádók és mindaz, aki szereti és cselekszi a hazugságot.


Ha Pál apostol szavait nem lehetett félremagyarázni, mennyivel inkább érvényes ez Jézusra nézve, akinek szavait nem lehet kiforgatni kényünk kedvünk szerint, mert szavainak a félremagyarázása is a hitetlenségbe tartozik és az örök élet elvesztésével párosul:


2Péter 3:16 szinte minden levelében, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és állhatatlanok csűrnek-csavarnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.


János 3:16,36 Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen ... . Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát (örök) életet, hanem Isten haragja marad rajta.


Mit látnak majd akik nem látnak (örök) életet?


Jelenések 20:11-15 És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt, akinek tekintete elől eltűnt a föld és az ég, és nem volt hely számukra.

Láttam a halottakat, nagyokat és kicsinyeket a trón előtt állni, és könyvek nyittattak ki, majd egy másik könyv nyittatott ki, amely az élet könyve; és a halottak a könyvekbe írottak alapján ítéltettek meg, cselekedeteik szerint. A tenger kiadta a benne levő halottakat, és a halál és a pokol is kiadta a náluk levő halottakat, és megítéltetett mindenki a cselekedetei szerint. A halál és a pokol pedig a tűz tavába vettetett. Ez a második halál, a tűz tava.15 Ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, a tűz tavába vettetett.


Képzeljétek el, milyen kinos helyzetbe kerülnek azok, akik azt prédikálták, hogy: ''Bizzál Jancsi, ne félj Juliska mert Isten jó, majd megjobbulhattok az Újvilágban, csak ott nehezebb lesz nektek alkalmazkodni, de egy kis erőfeszitéssel ott biztos sikerülni fog. Mi majd ottan segiteni fogunk nektek.'' Aztán, képzeljük el Jancsi és Juliska megtévesztett lelkében mi fog történni, mikor megtudják, hová dobják őket. Most nem azt mondom, hogy majd ott örökké élni fognak rettenetes kinok között. Nem, mert ez is ördögi szélhámosság. Már csak az is elég, hogy tudja a gonosz: Most örökre elég.

---

A 144 ezer titka

- Miért nem szimbolikus szám?

A 'száznegyvennégyezer' különleges. Nem lehet szimbolikus, mert akkor nem még lenne különleges.

Miért különlegesek? > És senki sem tudta megtanulni az éneket, HANEM CSAK A száznegyvennégyezer.

Azért különlegesek, mert egy Új Szövetségben vannak és csak ők tudták betartani, az eddigi leghatalmasabb sátáni próba alatt. Feltehetőleg, az alábbi szöveg olvasata szerint, mindegyik mártirként halt meg, azaz kivégezték, persze a legnagyobb próbák és fájdalmak között (tudta a gonosz Sátán, hogy kell ezt a leggonoszabbul megcsinálni): Jelenések 21:4. És láttam trónokat, és leültek azokra, és adatott nekik ítélet. És láttam azoknak a lelkeit, akiket kivégeztek Jézus bizonyságtételéért és az Isten igéjéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették fel annak bélyegét homlokukra vagy kezükre. És életre keltek, és uralkodtak Krisztussal ezer évig.

- 3 komoly adatbázis, kiindulópontként

És hallottam a megpecsételtek számát, száznegyvennégyezer, elpecsételve Izráel fiainak minden törzséből. (Jel 7:4)

- Ez az Új Szövetségű Izrael (Jer.31:31, Zsid.8:8), melyről Dániel és Pál is beszél. Ez ma Isten Izráele (Gal.6:16). Nem ment be mindenki, csak 'sokan' (Dan.9:27, Jelenések 7:4-8)

Azután láttam, és íme, előttem állt a Bárány Sion hegyén, és vele állt száznegyvennégyezer, akiknek a neve és Atyjának neve volt felírva a homlokukra. (Jel 14:1)

A hegy egy királyság jelképe. Miért nincsenek többen? Mert csak ennyi szükséges erre a vezető szerepkörre, hiszen csak ennyi vigyázó angyal bukott el, Sátán vezetése alatt.

És új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. És senki sem tudta megtanulni az éneket, hanem csak a száznegyvennégyezer, akiket megváltottak a földről. (Jel 14:3)

Itt a 'HANEM CSAK A' szavak nem engednek semmi szimbolisztikumot, misztikumot vagy más kiforgatási módszert.

Ez nem jelenti azt, hogy mások nem lesznek üdvözülve. A Jelenések 15:2 világosan közli, hogy az Új Szövetségben valók ( vagyis a 144 ezer), már üdvözültek, mig a Jelenések 15:4 azt mutatja, hogy mások csak ezután jönnek, hogy üdvözüljenek, leborulva Isten előtt:

... És láttam mintegy üvegtengert, tűzzel elegyítve; és az üvegtengeren álltak azok, akik legyőzték a fenevadat, annak képét és nevének számát, kezükben Isten hárfáival. ...

... Ki ne félné, Uram, és ki ne dicsőítené a te nevedet? Mert csak te vagy szent, és eljönnek minden népek, és leborulnak előtted, mert kijelentetteid ítéleteidet. ...

Ezeken kívül ott vannak azok is akik a jó cselekvése miatt lesznek elfogadva (az igazak): János 5:28. Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírokban vannak, meghallják az ő hangját. 29. És kijönnek: akik jót tettek, az élet feltámadására; és akik rosszat tettek, a kárhozat feltámadására.

Dániel 12:2. A sokasága azoknak, akik a föld porában alusznak, felébred: közülük némelyek örök életre, mások gyalázatra és örök megvetésre.

Ez a Dániel 12:2 és a János 5:28,29 szerinti feltámadás nem az ezerévben lesz, mint a Bibliakutatók, valamint Jehova Tanúi és mások mondják, sem az 1000 év végén mint a szombatista COG-osok vagy a hetednapi adventisták mondják, meg mások, hanem e 6000 éves sátáni világrendszer végén, az utolsó napon:

Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. (János 6:39)

Az az én Atyám akarata, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon. (János 6:40)

Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki elküldött engem, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. (János 6:44)

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. (János 6:54)

„Tudom – mondta neki Márta –, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” (János 11:24)

Aki elutasít engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő ítélője: az a beszéd, amelyet én szóltam, az ítéli meg őt az utolsó napon. (János 12:48)

A halált és a halottak helyét is a tűz tavába vetették. A tűz tava a második halál. (Jel 20:14)

Aki pedig nem találtatott beírva az Élet könyvébe, azt a tűz tavába vetették. (Jel 20:15)

Ez azt jelenti, hogy az első feltámadás és az általános feltámadás között lesz egy bizonyos rövid idő, de mindkettő az ezerév előtt lesz.

Aki az ezerév elötti utolsó napon támad fel az általános feltámadásban és a tűznek tavába kerül, ami a második halál, vagy ha az ezerévben hal meg mint aki a szent szellem vagy más halálos bűn ellen vétett, vagy az ezerév végén hal meg, a lázadók között, az a második halálban a teljes pusztulásban vész el, örökre.

A félrevezető betoldás

A Jelenések 20:5. A többi halottak nem éltek újra, míg el nem telt az ezer év.

Ez a szöveg nem eredeti, hanem késöbb került a Bibliába, sok bibliaolvasóembert félrevezetve.


Mit jelent a Jézus Krisztus beszédében található utolsó (végső) nap?

Még ha szimbolikus is lenne a jelentése és nem lehetne egy 24 órás időtartalmú, akkor is csúnya és akár gúnyos is lehet ''utolsó napnak'' nevezni az ezer éves királyságot:

Az pedig annak akarata, aki elküldött engem, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. (János 6:39)

Az az én Atyám akarata, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen; és én feltámasztom őt az utolsó napon. (János 6:40)

Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki elküldött engem, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon. (János 6:44)

Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. (János 6:54)

„Tudom – mondta neki Márta –, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.” (János 11:24)

Aki elutasít engem, és nem fogadja el az én beszédeimet, annak van ítélő ítélője: az a beszéd, amelyet én szóltam, az ítéli meg őt az utolsó napon. (János 12:48)

Mindezek a kijelentések inkább a sátáni világrendszer ama utolsó (végső) napjára vonatkoznak, beleértve azt is ha ez a 'nap' több mint egy 24 órás nap:

Tehát CT Russell véleménye és JF Rutherford véleménye, mely szerint az ezeréves királyság lenne az a feltámadási 'utolsó nap' nagyon rosz hangzásban van.


Comentarii

Postări populare de pe acest blog

Évi Biblia olvasó terv listája

1 Mózes Könyve (50 fejezet)

Az Apostoli Biblia Isten nevével